2016. sze 12.

Mitől fogyunk?

írta: valtozz pozitivan
Mitől fogyunk?

Kalóriát számoljak vagy szénhidrátot?

20160912_091701.jpgNemrég fejeztem be egy könyvet, bevallom az írójáról ezidáig még nem is hallottam, de a könyv címe: Miért hízunk el?, felkeltette a figyelmemet. Azt hittem nem tud újat mondani, de tudott. Szerinte a kalóriaelmélet -miszerint attól hízunk el, ha többet viszünk be, mint amennyit elégetünk- a  második világháború után égett be a tudatunkba és bizonyítékok egész sorát hozza ez miért nem igaz.

Eddig fel sem tűnt, én is alapvető tézisként fogadtam el, ha sokat eszünk, vagy keveset mozgunk, akkor felszedünk néhány kilót. A könyv közben kezdtem el gondolkozni, hogy így is van-e ez.

 

 

Két iskolát, irányvonalat látok tehát,

  • Az egyik a klasszikus, amit az iskolákban is tanítanak, hogy ennyi és ennyi kalóriát kell bevinni a fogyáshoz. Valóban nem árt, ha tudod a szervezeted mennyivel működik, hogy abból tudjál tápanyagokat számolni és lásd, hogy mennyivel működsz és rádöbbenj, hogy melyik élelmiszerben mennyi kalória is van valójában. Ez jó arra, hogy kordában tartsd az étkezésed, ha tisztában vagy a bevitt tápanyagok energianagyságával. Én is írtam már arról, hogyan kell napi kalóriaszükségletet számolni.  http://valtozzesszelszivbol.blog.hu/2016/08/18/hogyan_szamoljunk_napi_kaloriaszuksegletet. Ez annyiban jó, hogy legalább a korodat, nemedet, fizikai aktivitásodat figyelembe veszi.

Megjegyzés: én képtelen vagyok egész nap kalóriákat számolni, még a kalóriabázissal sem, mert egyszerűen lusta vagyok mindig beírni az adatokat, egész nap ezen kattogni, nekem ez a pontos számolás nem működik, pedig amúgy egy precíz ember vagyok…

  • A másik vonal, mint ahogy a fentebb említett könyv szerzője is a szénhidrátokat teszi felelőssé az elhízásért. Én ezzel azért tudok azonosulni, mert én pontosan tudom magamról, hogy alapesetben tényleg attól hízom el, ha nincs, egyéb hormonális oka. Már sokszor leírtam, hogy 10 éve 30 kilót fogytam napi 20g szénhidrát bevitelével. Én akkor az Atkins diéta szerint kezdtem el enni, de nagyon túlzásba vittem és különböző problémákat okozott.

Mindenn low carb irányzat, vagy a paleo is a szénhidrátok visszafogását javasolja, azonban arra nem találok pontos adatot a neten, hogy mennyi szénhidrátbevitelt jelent ez pontosan.

megjegyzés: ha visszafogod a szénhidrátot szerintem azzal egyenes arányban visszafogod a kalóriabevitelt is.

Most akkor kinek van igaza? Kalóriát számoljak vagy szénhidrátot?? Persze mindig, minden oldal tud elegendő bizonyítékot szolgáltatni a saját igaza védelmében, de akkor hogy is van ez?

Én tudom, hogy a szénhidráttól hízom, de más nem. Megint csak az egyedi igényeket tudom kiemelni, nem mondhatjuk, hogy mindenki a világon egyen ennyi kalóriát vagy egyen annyi szénhidrátot. EGYÉN és EGYEDI IGÉNYEK. Mindenkinek magának kell megtapasztalnia, hogy neki mennyi az elég tápanyagbevitel. Szerintetek?

 

 

Szólj hozzá

fogyás metabolic typing anyagcseredieta