Már korábban írtam arról, hogy igazából nekem nincs reális önképem, és nem tudom pontosan, hogy amit a tükörben látok az megfelel-e a valóságnak. Például ezért is utálom, ha fotóznak, mert egy rosszul elkapott kép bizony napokig a mélybe képes taszítani.

Viszont az utóbbi időben azt vettem észre, hogy a hasam, (ami a legkritikusabb területem) magam által történő megítélése kizárólag attól függ, hogy mennyire tartottam be a diétámat. Bizony-bizony előfordul, hogy elborul az agyam és eszem nagyon nem oda illő dolgokat, akkor a hasam egy iszonyú zsíros, borzasztóan undorító dolognak látszik. Máskor, meg ha szépen tartom a diétát, akkor azt gondolom, hogy mennyit fogyott és azt hiszem, hogy ez mindenki számára látható…

Nyilván nem lehet arról szó, hogy egyik napról, vagy hétről a másikra, több kiló zsír rakódott rám, vagy tűnt el rólam, hanem a lelkiismeretem, büntet így engem. Pajzsmirigy alulműködéssel élve természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a pajzsmirigyem képes arra, hogy a szövetek közé kösse a vizet, és így akár több centivel is vastagabb lehetek. Ez függ a havi ciklustól is, és attól is, hogy mennyire terheltem a pajzsmirigyem „neki nem való” ételekkel.

Persze előfordul, főleg ahogy telik az idő, hogy elfáradok és egyszerűen felfüggesztem a diétát, ilyenkor valóban hirtelen megnőnek a zsírsejteim sajnos…Most azokról az esetekről beszélek, amikor rövid időtávon belül, akár órákon belül is máshogy látom magam.

A lelki szemeimmel látom a valóságban megjelenni tehát a diétához és sporthoz való hozzáállásomat. Ilyen markáns változások nincsenek velem, ezt a ruháim méretén és a hasamról készült képek alapján állíthatom.