Jóllaktál, drágám?
Te is gyakran hallottad anyukádtól azt a kérdést, hogy jóllaktál? Esetleg fenyegettek azzal, hogy addig nem állsz fel az asztaltól, amíg mindent meg nem ettél?
Ha igen, lehet ez jobban kihatott a felnőttkori kinézetedre, mint gondolnád…Belénk plántálták, hogy addig kell enni, amíg tele nincs a gyomrod. A gond csak az, hogy a gyomor kissé késve jelzi, hogy tele van…
De nem tudok rájuk haragudni. Én abba a generációba tartozom, akinek a szülei az ’50-es években születtek, nagyszülei átélték a háborút, így gondolom, nekik egy-egy étkezésnél tényleg annyit kellett enni, amit láttak, ki tudja mi lesz legközelebb…
Nagyon nehéz megállnom, hogy a fiamtól én is azt kérdezgessem, hogy jóllakott-e, tele-e a poci? Ez csak egy rossz ...
Már korábban írtam arról, hogy igazából nekem nincs reális önképem, és nem tudom pontosan, hogy amit a tükörben látok az megfelel-e a valóságnak. Például ezért is utálom, ha fotóznak, mert egy rosszul elkapott kép bizony napokig a mélybe képes taszítani. 
Nagyon sokszor elnézem az oviban a gyerekért érkező anyukákat és van egy típus, a folyton búval baszott anyukák típusa, aki mindig úgy néz ki, mintha éppen gladiátorként most indulnának élet-halál küzdelemre, vagy mintha kommandósként tüntetőkkel néznének farkasszemet és készülnének az összecsapásra. A szemükben a világ az ellenség, mert valami oknál fogva az összes dühüket és frusztráltságukat oda vetítik ki, azért mert elhízottak, vagy elhagyottak, vagy ki tudja milyen bajuk van még. Mindenkinek van baja, vagy rossz időszaka! De ez nem oka arra, hogy folyton morcos oroszlánképet vágj! Elképzelem, hogy az ilyen anyukák vajon milyen felnőttet fognak nevelni a gyerekeikből vagy hogyan viselkednek emberi, vagy társi kapcsolataikban.