Te is gyakran hallottad anyukádtól azt a kérdést, hogy jóllaktál? Esetleg fenyegettek azzal, hogy addig nem állsz fel az asztaltól, amíg mindent meg nem ettél?

Ha igen, lehet ez jobban kihatott a felnőttkori kinézetedre, mint gondolnád…Belénk plántálták, hogy addig kell enni, amíg tele nincs a gyomrod. A gond csak az, hogy a gyomor kissé késve jelzi, hogy tele van…

De nem tudok rájuk haragudni. Én abba a generációba tartozom, akinek a szülei az ’50-es években születtek, nagyszülei átélték a háborút, így gondolom, nekik egy-egy étkezésnél tényleg annyit kellett enni, amit láttak, ki tudja mi lesz legközelebb…

Nagyon nehéz megállnom, hogy a fiamtól én is azt kérdezgessem, hogy jóllakott-e, tele-e a poci? Ez csak egy rossz beidegződés, ami egy másik beidegződést kódol. A kulcsszó tehát itt is a tudatosság. Ilyeneket ne kérdezzünk gyermekünktől, párunktól. Pusztán szeretetből beléjük kódoljuk a túlevést. Mert mi anyák, mi magyar anyák különösen a szeretet egyik jelének értékeljük, ha valakit degeszre etethetünk.

A hét főbűn egyike a falánkság, torkosság. Nem véletlenül. Tanuljunk meg tudatosan annyit enni, ami a testünk táplálásához szükséges. Régebben el sem tudtam képzelni, hogy salátával is eltelítődök. Azt hiszem túlértékeljük azt mi lehet elég nekünk. (korábban már írtam arról mit tekintünk egyes alapanyagokból egy adagnak).

A megoldás tehát: gondolkodjunk, mielőtt cselekszünk és gondolkodjunk, mielőtt kinyitjuk a szánk:)