Valójában nem tudom...Ez elég hülyén hangzik, de így van. Mindig nézem magam a tükörben, vagy kirakatban, egyszer egész elvagyok a látvánnyal, máskor meg egy bálnát látok, Most már rájöttem, hogy ez valójában az aktuális érzelmi állapotomtól függ, semmi köze a valósághoz.

10 évvel ezelőtt drasztikus fogyókúrába és edzésekbe kezdtem, nem így kezdődött, de közben így alakult. De a tükörképem az a 48-as méretű nőé maradt, aki kezdte ezt az egészet. Tudtam, hogy fogytam, mert észleltem a ruháimon, én meg sírtam a tükör előtt, hogy még 10 kiló és abbahagyom. Mondhatott bárki, bármit..Ha éhes voltam, edzettem. Lelkiisemeretfurdalásom volt, ha edzés után megettem egy almát, mert az szénhidrát. Minden reggel hasellenőrzés, aztán csak úgy kezdésnek 800-1000 törzshajlítással-derékcsavarással kezdtem a napot és fejeztem be, hogy pusztítsam az úszógumit. Volt, hogy úgy kivert a hideg veríték, hogy alaig tudtam felcsöngetni a szüleim lakásába, mert szerencsére a közeleükben kapott el a rosszullét, ami egy kockacukorra elmúlt...

Akkor kaptam észbe,amikor elmentem vendégségbe egy volt évfolyamtársamhoz, aki történetesen pszichiáter lett és meglátta hogyan vacsorázom. Állítólag apró falatokra cincáltam az ételt, de alig ettem. Nagyon leszidott, hogy amit most csinálok az egy anorexiás tünet és meséljek csak miket csinálok még. Az hidegzuhanyként ért, és attól fogva nem voltam ilyen hülye, nem is tudom mi lenne, ha akkor nem hív el vacsorázni...

Az agyam -gondolom valami védelmi funkció gyanánt- egyszerűen megszüntette azt, hogy lássam magam a magam realistásában, nehogy megint ilyen eltorzultan kezdjek viselkedni Ezért kénytelen vagyok ruhaméretekre, centikre és a külső véleményekre támaszkodni. Én egy átlagos nőnek gondolom magam a 40-42-es ruhaméretemmel. Mindig meglepődöm, ha a társaságomban olyanokat mondanak, hogy akinek annyi túlsúlya van mint nekünk...Ezek szerint én olyan vagyok, mint ő, aki nem él tudatos életmódot, mint én? Ha nekem gyakran elmondják, hogy milyen kövér vagyok, hogy az rettenet, azt az én agyam elhiszi, mert nincs más visszaigaolása. Ezért én most már nagyon odafigyelek, hogy mit gondolok magamról, hiszen az agyam azt is valóságnak éli meg.

Mostanában elkezdtem fényképezni magam, amit korábban sosem csináltam, mert a fénykép tudom, hogy a valóságot mutatja.

10. hete diétázom, néhol már lement 9-10 centi is, de még egyetlen pozitív, biztató szót nem kaptam. Kénytelen vagyok a saját elszántságomra támaszkodni, hogy jó úton vagyok...