Hat hónapja, azaz fél éve határoztam el, hogy most aztán megmutatom, hogy szépen átalakulok. Az az igazság, ha valaki rám néz, nem lát változást. Ezt már csak onnan is tudom, hogy anyám mostanában már nem is mondja, hogy "alakultál". Tudom, ha már ő sem mond semmit....

Az az igazság, hogy elfogyott a lendületem, valahogy úgy érzem magam, mint Don Quijote, szélmalomharc ez az elképzelt testért. Mostanában már minden-mindegy alapon beleettem a gluténes, cukros dolgokba.

Nade, nem azért vagyok tudatos nőszemély, hogy belesüllyedjek a lisztes-cukros mocsárba, ahol péksütemények vaniliakarjai és pizzák nyúlós sajtjai akarnak lehúzni magukkal, hogy tényleg olyan mackónadrágos-zsírfoltos pólós anyuka legyek, amitől mindig is rettegtem.

...